| Állatorvosi vizsgálómódszerek
(Átdolgozás alatt) Az állattartók általában nem állatorvosok, mégis ők tehetnek a legtöbbet a kutyájuk egészségének megőrzése érdekében. Ők döntik el, hogy mikor kell állatorvoshoz fordulniuk, valamint ők közreműködnek a kórisme (diagnózis) felállításában és a gyógykezelésben is. Ezért nem árt legalább részben ismerniük az állatorvosi vizsgálómódszereket annak érdekében, hogy hatékonyan segíthessék a diagnosztikai munkát. Az állatorvosi diagnosztikai vizsgálat három részből épül fel:
A kórelőzményi adatok felvétele során a betegség tulajdonos által észlelt tüneteit és azok időbeni lezajlását igyekszik felderíteni az állatorvos. A gyakoribb kérdésekre érdemes előre felkészülni. A fizikális (más néven érzékszervi) vizsgálat során főleg a látható, tapintható és hallható elváltozások felderítése a cél. Ebben a kutya féken tartásával segíthet a tulajdonos. A kiegészítő vizsgálati eljárások segítségével a szervezet működésében (vérvizsgálat, vizeletvizsgálat, EKG vizsgálat stb.) vagy annak alakjában (röntgenvizsgálat, ultrahangvizsgálat, sejttani és szövettani vizsgálat stb.) kialakult finom eltéréseket igyekeznek kideríteni. Ebben van a legnagyobb szerepe az állatorvos és a tulajdonos szoros együttműködésének. Az előbbinek törekednie kell arra, hogy az adott esetben leginkább hasznos kiegészítő eljárásokat ajánlja a tulajdonosnak, az utóbbinak pedig el kell döntenie, hogy melyiket képes megfinanszírozni és gyakran részt kell vennie a vizsgálat végrehajtásában. Az alábbiakban ezekhez szeretnénk segítséget nyújtani.
Az állatorvosi rendelőkben - a tulajdonos és a kutya alapadatainak felvétele után - a kórelőzményi adatok felvételével kezdődik a vizsgálat. Erre érdemes előre felkészülni. A leggyakoribb kérdések, amelyek egy teljes körű vizsgálat előtt elhangzanak:
Természetesen a felsoroltakon kívül számos más kérdés is elhangozhat még, de ha a tulajdonos nem észlelt semmilyen tünetet, emellett a kutya élénk, kedélyállapota jó, rendesen (a szokásos módon) eszik, iszik és a megszokott módon ürít, az megnyugtató, ugyanis ezekkel van a leggyakrabban probléma. A kórelőzmény felvétele után az állatorvos megvizsgálja az állatot. A vizsgálatot az érzékszerveivel (látás, hallás, szaglás, tapintás) végzi, ezért szokás fizikális vizsgálatnak is végezni. Ha kiegészítő vizsgáló eljárásokat is igénybe vesz, akkor azokat a természetüknél fogva pl. laboratóriumi vagy műszeres vizsgálatnak nevezzük. A fizikális vizsgálatra elvileg két sorrendben kerülhet sor. Egyrészt megvizsgálhatják az állatot szervrendszerek (értsd: emésztőszervek, légzőszervek, idegrendszer stb.) szerint és történhet a vizsgálat testtájéki sorrendben is. Általában ez utóbbit választják az állatorvosok, mert ez a gyakorlatiasabb, a szervrendszeri vizsgálatokat pedig arra tartogatják, amikor az adott szervrendszerrel kapcsolatos problémára áll fenn gyanú. A fizikális vizsgálat a diagnosztikai munka alapja. A testtájéki vizsgálat általában "a kutya orrától a farka végéig tart", vagyis a fejen kezdődik. Mindenkinek más a munkamódszere, ami segíti, hogy ne hagyjon ki semmit. Az első lépés általában egy összkép kialakítása a kondícióról, az állat mozgásáról, bőréről és szőréről, valamint reakcióiról, ami gyakran kész is, mire a kórelőzmény elkészül. Ezt követi a tapintás, a fej amolyan körbesimogatása, amivel megállapítható, hogy van-e a fejen duzzanat vagy horpadás, illetve magasabb hőmérsékletű vagy fájdalmas terület. Ez egyben segít megnyugtatni a kutyát és a vizsgáló is tapasztalatokat szerez arról, hogy "meddig mehet el". Kitapinthatóak közben a nyálmirigyek és az áll alatti nyirokcsomók is. Ezután én a szájüreg vizsgálatával folytatom (kistestű kutyánál ellenállás esetén ez a végére is maradhat), majd az orr, a szem és a fülkagyló, valamint a külső hallójárat végső szakaszának megtekintése következik. A nyakat szintén végigsimítjuk, ahogy a mellkast is. A mellkas vonatkozásában a legfontosabb vizsgálóeszköz a sztetoszkóp, amivel a szívműködés és a légzés hangjai hallhatóak. Az előbbi tisztábban, az utóbbi gyakran alig, ezért ilyenkor csendes környezetre van szükség. A hasat is körbesimítjuk, majd szisztematikusan áttapintjuk. Ezt finoman kezdjük, ami meggyőzi a kutyát arról, hogy nem akarunk rosszat. Ha valamely szerv fájdalmas, az állat nem engedi a vizsgálatot, illetve a hasizom megfeszülésével jelzi, hogy a szerv tapintása fájdalmat okozott. Ezt követően én a májjal kezdem, majd a vesék, a gyomor és a lép vizsgálatával folytatom, utána a belek és a cseplesz, a húgyhólyag, illetve szukák esetében a méh áttapintása következik. A legtöbb kutya jól áttapintható, de a nagyon fiatal és az idős, a kövér és a beteg állatok esetében ez komoly akadályokba is ütközhet. Végül a végtagokat és a farkat tapintjuk át. Az elmondottak mellett számos elemből állhat még a fizikális vizsgálatnak. A vizsgálat mélységétől és irányától függően a testsúly, a klinikai alapértékek (testhőmérséklet, szívverés és légzés percenkénti száma) felvételétől kezdve akár az egyes szervek vagy szervrendszerek részleges vizsgálata is a része lehet. Ezekből - annak ellenére, hogy a vizsgáló minden esetben teljességre törekszik - az adott helyzetben egyes lépések elmaradhatnak, más területek pedig kiemelt figyelmet kaphatnak. Kivétel nélkül minden állatot évente legalább egy alkalommal meg kell vizsgáltatni állatorvossal, a 7 évesnél idősebb kutyákat pedig évente kétszer is. A kutya nem beszél, ezért sok problémája marad rejtve és okoz tartósan szenvedést, ha nem vizsgálják meg. A gazdája által egészségesnek gondolt állatok jóval több mint felénél találunk problémát! A számos kiegészítő vizsgálat közül előkelő helyet foglal el a bőrkaparék vizsgálata. Erre akkor kerül sor, ha a bőr elváltozásainak eredetét akarjuk tisztázni. A kórelőz A kórelőz A kórelőz A kórelőz A kórelőz kórelőz A kórelőz
|