MANCSOK - epilepszia

Az epilepszia agyi betegség, amelyet legalább két alkalommal fellépő, spontán kialakuló görcsroham jellemez. Ezt a görcsrohamot az egyes agykérgi idegsejt csoportok kóros állapota váltja ki. Görcsroham azonban az epilepszia mellett több, különböző eredetű megbetegedés következtében is kialakulhat. Ezért is fontos megkülönböztetni az elsődleges vagy idiopatikus epilepsziát, tehát az agykéreg itt tárgyalandó, speciális megbetegedését, a másodlagos, vagyis az egyéb betegségek következtében kialakuló görcsrohamoktól. Az elsődleges epilepszia az agyvelő olyan más betegséghez nem köthető megbetegedése, amelyet nem kísérnek morfológiai (alaki) elváltozások és amit klinikailag kizárólag a rá jellemző működési zavar jellemez. A másodlagos, vagyis egyéb okokból létrejövő görcsrohamok viszont lehetnek strukturális agyvelői elváltozással járó betegségek következményei és nem agyi eredetűek is.

A kutyák epilepsziához Magyarországon meglepően sok, külföldön ismeretlen tévhit kapcsolódik (lásd: diagnosztika és gyógykezelés), amelyek leküzdése nagyban elősegítené a betegséggel kapcsolatos negatív tulajdonosi tapasztalatok csökkenését. Részben ebből a célból született ez az összefoglaló.

A kutyák 0,5-2,3 %-ánál alakulnak ki görcsrohamok. Ez elvileg bármely életkorban lehetséges és 40-80%-ban elsődleges epilepszia következménye. A legtöbb elsődleges epilepszia a fél és az öt év közötti korosztálynál jelentkezik és kanokban gyakoribb. Gyakran érintett fajták: beagle, bernáthegyi, border collie, boxer, cocker spániel, drótszőrű foxterrier, golden retriever, husky, ír szetter, keeshond, labrador retriever, német juhászkutya, sheltie, skót juhászkutya, springer spániel, staffordshire bullterrier, tacskó, tervuren, uszkár és welsh corgi. E fajták legtöbbjében már bizonyították a betegség örökletes jellegét. Nem vagy ritkán érintett fajták: agarak és dobermann.

A másodlagos, egyéb eredetű görcsrohamok szintén kialakulhatnak bármely életkorban, de a fiatal és az idős állatok körében gyakoribbak. A kölykökben fejlődési rendellenességek, fiatal állatokban különböző mérgezések és anyagforgalmi megbetegedések, az idős állatok körében pedig agyvelődaganatok vezethetnek másodlagos görcsrohamok kialakulásához.

Az elsődleges epilepszia kiváltó oka az agykéreg működési zavara miatt kialakuló elektromos túlműködés. Ennek kiváltó oka általában ismeretlen, ezért is nevezik a betegséget idiopatikusnak, vagyis magyarul ismeretlen oktánúnak. Azonban több fajtánál is bizonyították már a megbetegedés örökletes jellegét és ezen belül több különböző öröklési mód feltételezhető.

A másodlagos görcsrohamok egyaránt lehetnek agyi (intrakraniális) és nem agyi (extrakraniális) eredetűek. Az agyi eredetű másodlagos görcsrohamok agyvelőgyulladások, agydaganatok, agyi vérellátási zavarok, az agyat érintő fejlődési rendellenességek, traumás elváltozások és egyéb agyi megbetegedések következtében alakulhatnak ki. A nem agyi eredetű másodlagos görcsrohamok pedig különböző mérgező anyagok (mint etilénglikol, szerves foszforsav észterek, metaldehid) és anyagforgalmi megbetegedések, mint a hipoglikémia (a vércukor kóros csökkenése), egyes májbetegségek (magas vér ammónia), a hipokalcémia (a vér kalcium kóros csökkenése), a policitémia (a vörösvértestszám kóros emelkedése) vagy bizonyos gyógyszerek (pl. acepromazin, ketamin) adagolásának a következtében jöhetnek létre.

Az elsődleges epilepszia kialakulása még nem tisztázott minden részletében. A görcsrohamok a leginkább úgy jöhetnek létre, hogy bizonyos területeken megváltozik az agykérgi idegsejtek ingerelhetősége, mert sérülnek a gátló folyamatok és/vagy fokozott ingerlés jön létre. A rohamok milyenségét az abnormális agykérgi idegsejt tevékenység helye és kiterjedése határozza meg.

Az elsődleges epilepszia általában minden előzmény nélkül alakul ki. Maga a görcsroham, legalábbis a számunkra, szintén előzmény nélkül keletkezik. Az viszont gyakori, hogy egyes állatok előre megérzik és jelzik mások közelgő rohamait.

Az elsődleges epilepszia egyik legfontosabb jellegzetessége az, hogy az állatorvosok általában nem látják a betegség klinikai tüneteit, és semmilyen vizsgálómódszerrel sem tudják diagnosztizálni a betegséget, ha a vizsgálatkor éppen nem áll fenn görcsroham (még EEG-vel sem!). Ezért az elsődleges epilepszia diagnózis felállítása elsősorban a tulajdonos által megfigyelt előzményi adatokon és a klinikai tünetek és laboratóriumi elváltozások hiányán nyugszik. Az egyetlen előzményi adat pedig általában a tulajdonos által észlelt görcsroham.

A tulajdonosok általában egy vagy több roham észlelése után fordulnak állatorvoshoz. Az elmondás alapján néha még szakembernek is nehéz eldönteni, hogy a tulajdonos által észlelt jelenség egyáltalán görcsroham volt-e, vagy sem? Ezzel kapcsolatban érdemes megismerkedni néhány alapfogalommal. Klinikai értelemben alapvetően két görcsroham formát különítünk el:

Sokat használt klinikai fogalmak még a "státusz epileptikus", vagyis az 5 percnél hosszabb ideig tartó, folyamatos roham és a "cluster" (angol kifejezés, ejtsd: "klásztör") roham is, vagyis az a rohamsorozat, ami rövid ideig tartó, egymás után gyorsan jelentkező, ismétlődő görcsrohamokból áll. Különösen a generalizált rohamok hatnak ijesztően, mert az állat ilyenkor

A rohamok máskor enyhébbek, vagy részlegesek. Az állat tudata a roham során ép maradhat, sokszor csupán egyes testrészek érintettek. Ennek leggyakoribb formája az ún. légykapkodás, de gyakori az akaratlan arcizom-rángás, szőrborzolás, nyálzás és ürítkezés is.

Érdemes tisztában lenni azzal, hogy a kutyák epilepsziás rohamai leggyakrabban az éjszakai és a hajnali órákban jelentkeznek, vagyis akkor, amikor alszanak és mi is alszunk.

A rohammal kapcsolatos minden részletet ajánlott feljegyezni és részletesen tájékoztatni ezekről az állatorvost. A látvány gyakran sokkoló, mégis fontos az órára pillantani és feljegyezni, hogy mennyi ideig tartott a roham.

Az elsődleges epilepsziára az a jellemző, hogy a rohamok minden bevezetés nélkül, hirtelen keletkeznek és így is szakadnak meg. E betegség fontos jellemzője még az, hogy a roham utáni (posztdromális) szakaszt követően az állatok teljesen normálisnak tűnnek. A posztdromális szakasz általában percekig, néha órákig (legfeljebb 24 óráig) tart és általában fáradtság, zavartság, céltalan, olykor vakon járkálás, vagy mohó evés és ivás jellemzi.

Ha viszont a két roham között idegrendszeri tünetek, pl. szokatlan viselkedést, féloldali izomgyengeséget (hemiparézis) vagy látászavart észlelünk, akkor valamely agyi (intrakraniális) elváltozás következtében fellépő másodlagos görcsroham gyanúja merül fel. Hasonló a helyzet akkor is, ha a kutya kutacsai hiányosan csontosodtak vagy ha a szemfenék vizsgálata tár fel elváltozást. A nem agyi (extrakraniális) eredetű másodlagos görcsrohamok esetén is gyakran észlelhető klinikai tünet a vizsgálat során. A mérgezések során pl. gyakoriak az emésztőszervi tünetek (nyálzás, hányás, hasmenés) és a lassú szívfrekvencia (bradikardia), az anyagcserezavarokra pedig szintén az étvágytalanság, az elesettség, a hányás vagy a hasmenés irányíthatja rá a figyelmet.

Mint azt a bevezetőben már említettük, nem elsődleges (idiopatikus) epilepszia, hanem más betegség áll fenn akkor, ha a kutyánál valamely neurológiai (pl. agydaganat, koponyatörés) vagy más görcsrohamot előidéző problémára (pl. mérgezésre, alacsony vércukorszintre) derül fény. Ilyenkor egy másik megbetegedés következtében kialakuló, vagyis másodlagos görcsrohamról beszélünk. Ezek elkülönítése a valódi epilepsziától rendkívüli jelentőséggel bír, mert az elsődleges epilepsziában szenvedő kutyák gyógykezelése során a görcsrohamok megszüntetése a cél, míg a másodlagos rohamok esetén elsősorban azok kiváltó okát, vagyis a rohamhoz vezető eredeti megbetegedést kell kezelni.

Sajnos az epilepsziával kapcsolatban széles körben elterjedt, makacs tévhitek nehezítik még ma is az állatorvosok munkáját. Ilyen tévhit pl. az, hogy a kutyák epilepsziája megállapítható vagy kizárható EEG (elektorenkefalográf) vizsgálattal. Sajnálatosan ez nem így van, ha a vizsgálat időpontjában a kutyának éppen nincs görcsrohama, akkor EEG vizsgálattal sem megállapítani, sem kizárni nem lehet az epilepsziát, ezért ennek az eljárásnak ma már egyáltalán nincsen létjogosultsága a kutyák epilepszia diagnosztikájában. Az EEG-nek legfeljebb az éppen zajló görcsrohamok gyógykezelése során lehet némi szerepe, de erre a célra sem nélkülözhetetlen, hiszen csak annak megítélésére használható, hogy elmúlt-e a roham, amihez nincs szükség erre a berendezésre.

Epilepsziás görcsroham esetén a modern ajánlásoknak megfelelő diagnosztikai vizsgálat több lépcsőből áll:

1.) A fenti 1. pont, vagyis a kórelőzmény és a beteg alapos klinikai vizsgálata minden olyan állat esetében elengedhetetlenül szükséges, amelyeknél a tulajdonos

Ha csak egyetlen roham fordult elő és a klinikai vizsgálat negatív eredménnyel zárul, akkor az állat további vizsgálatára vagy gyógykezelésére nincs szükség, helyette az állatorvos a kutya fokozott megfigyelését javasolja majd.

akkor feltétlenül szükséges a fenti 2. pontban javasolt elsődleges laboratóriumi vizsgálatokat is elvégeztetni. Ez a gyakorlatban olyan vér- és vizeletvizsgálatot jelent, ami segít fényt deríteni a görcsrohamot esetleg kiváltó egyéb betegségekre. A vérvizsgálat fontos része a teljes körű, vagyis a vérkenet vizsgálatát is magában foglaló vérkép, az ALT, ALP és CK enzimek vizsgálata, a vér karbamid, kreatinin és koleszterin szintjének meghatározása, valamint a vércukor és a vér kalcium szintjének mérése. A vizeletvizsgálat főbb elemei pedig a vizelet fajsúlyának, kémiai összetételének, illetve üledékének a vizsgálata. Ez a vér- és a vizeletvizsgálat semmivel sem helyettesíthető, több roham esetén minden esetben szükséges elvégeztetni, de ha nincs más tünet és ez is negatív eredménnyel zárul, akkor felállítható az elsődleges epilepszia diagnózisa és szükség esetén (lásd a gyógykezelésnél) megkezdhető a beteg gyógykezelése is. Ezekben az esetekben nincs szükség további, speciális vizsgálatokra.

nem elsődleges epilepsziájuk, hanem másodlagos görcsrohamuk van és az állatorvos a fenti 3. pontban szereplő további vizsgálatok elvégzését is javasolhatja. Ezek nagyon sokfélék lehetnek és olykor jelentős kiadással járnak, ezért is ajánlott szakemberre bízni a diagnosztikai lépések meghatározását. Az alapszabály az, hogy mindig azokat a vizsgálatokat kell elvégeztetni, amelyek a legnagyobb valószínűséggel vezetnek el a diagnózis felállításához. Ezért esetenként változó, hogy a bélsár parazitológiai vizsgálata, egyes szerológiai, genetikai vagy toxikológiai eljárások, epesav tesztek, az agy- és gerincvelő folyadékának elemzése, vagy az állat EKG-vizsgálata kecsegtet használható diagnosztikai eredménnyel. Máskor képalkotási eljárások a leginkább célravezetőnek. Pl. ha a kutya kutacsai nem csontosodtak be, akkor az agyi ultrahang vizsgálat az ajánlható következő lépés, koponyatörés gyanúja esetén az agykoponya röntgen- vagy CT-vizsgálatára, más központi idegrendszeri elváltozásra gyanút keltő esetekben pedig az agy CT vagy MRI vizsgálatára lehet szükség. Mint azt már említettük, a diagnosztikai munka során az EEG vizsgálat nem nyújt használható eredményt, ezért a legtöbb modern állatorvosi tankönyv meg sem említi a kutya epilepsziájával kapcsolatban ezt a vizsgáló eljárást.

Szerencsére a legtöbb beteg esetében elegendő az 1. és 2. pontokban felsoroltak elvégeztetése a diagnózis felállításához.

Fontos tudni, hogy minden kutyával állatorvoshoz kell fordulni, amelyik akár csak egyetlen rohamon is átesett. Ezzel nyugodtan megvárható a reggel, ha csak egy 5 percnél rövidebb ideig tartó rohamot észleltünk. Azonban azoknak a kutyáknak, amelyeknél 5 percnél tovább tart a rohamuk (státusz epileptikus) vagy visszatérő (cluster) rohamaik vannak, azonnali állatorvosi segítségre van szükségük.

Mint már említettük, az elsődleges epilepszia esetén annak kezelése, a másodlagosan jelentkező görcsrohamok esetében pedig az alapbetegség kezelése a legfontosabb. A továbbiakban kizárólag az elsődleges epilepsziával foglalkozunk.

Az elsődleges epilepsziát csak abban az esetben kell kezelni, ha valamelyik alábbi kategóriába esik:

Ez azt is jelenti, hogy azokat a kutyákat, amelyeknél legfeljebb havonta vagy annál ritkábban jelentkeznek az 5 percnél rövidebb ideig tartó egyes rohamok, általában nem szükséges kezeltetni. Ezeket is meg kell vizsgáltatni (lásd: diagnosztika 1. és 2. pont) és fokozott megfigyelés alatt kell tartani. Azokat a kutyákat viszont, amelyek esetében valamelyik (bármelyik!) fenti feltétel fennáll, kezeltetni kell. Az ilyen állatokra ugyanis az a jellemző, hogy idővel egyre gyakrabban mutatnak görcsrohamokat, ha nem kezelik őket. A gyakori vagy hosszan tartó rohamok pedig további agykárosodás kialakulását is előidézhetik.

Ismételten felhívjuk a figyelmét arra, hogy tökéletesen mindegy, hogy mit mutat egy kutya EEG vizsgálata, annak eredménye alapján nem szabad epilepszia ellen kezelni egyetlen kutyát sem, mert ennek az eljárásnak nincsen kórjelző értéke, vagyis az EEG-vel súlyos epilepsziásnak "diagnosztizált" állatok gyakran egyáltalán nem betegek, máskor meg súlyos epilepsziás betegek mutatkoznak "mentesnek" EEG-vel két roham között!

A fenti hármas kritérium valamelyikének megfelelő betegek kezelése kapcsán azok

ellátásáról a jelentős különbségek miatt külön kell beszélnünk, annak függvényében, hogy a kezelés kezdetekor fennáll-e a roham, vagy sem.

a) Heveny ellátásra azokban a ritka esetekben van szükség, amikor a kutya rohama 5 percnél tovább tart (státusz epileptikus), vagy rövid rohamokban többször ismétlődik (cluster). Ilyen esetekben ugyanis mielőbb állatorvoshoz kell sietni a beteggel, aki intravénásan adagolt gyógyszerekkel igyekszik megállítani a rohamokat. Miután ez sikerült, el kell végezni a szükséges vizsgálatokat és ha ezek azt igazolják, hogy az állat elsődleges epilepsziában szenved, akkor meg kell kezdeni a beteg idült ellátását.

b) A fenti hármas kritérium (gyakori, sokáig tartó, vagy többszöri görcsroham) valamelyikét kimerítő elsődleges epilepsziás kutyák idült ellátásának a lényege abban áll, hogy az állat élete végéig gyógyszeresen igyekszünk a minimálisra csökkenteni a rohamok gyakoriságát és intenzitását. Ahogy az embergyógyászatban, úgy az állatgyógyászatban is kívánatos a rohammentesség elérése, de ez gyakran nem lehetséges és nem is feltétlenül szükséges. Sokszor, különösen a 2 éves koruk előtt megbetegedett kutyák esetében kell megelégedni a helyzet javításával. Ilyen esetekben megfelelőnek tekinthető a kezelés, ha 4-6 hétnél ritkábban, egyesével jelentkező és 5 percnél rövidebb ideig tartó rohamokat érünk el a segítségével.

Az epilepsziás kutyák idült ellátására az elsődlegesen használandó gyógyszer a fenobarbitál. Nagyon sok ennél újabb, hatékonyabbnak állított vagy vélt gyógyszer létezik már, de sajnos - mint általában - a látszat csal: a az összes modern vizsgálat azt igazolja, hogy a kutyák epilepsziája a legtöbb esetben fenobarbitállal kezelhető a leghatékonyabban. Létezik sok olyan embergyógyászati készítmény, ami kevésbé hatékony. Sok azért, mert gyorsabban bomlik le kutyában, mint emberben, nem ritkán alig néhány óra alatt, ezért szinte lehetetlen a kívánatos hatást elérni velük. A legaggályosabbak azok, amelyek a tulajdonos legnagyobb megelégedésére szinte teljesen megszüntetik a nappali rohamokat, miközben a gyakoribb és súlyosabb éjszakaiak fennmaradnak. Az ilyen kezelés az állat életét veszélyezteti! Néhány készítmény esetén pedig a mellékhatások gyakoribbak vagy súlyosabbak, mint a fenobarbitálé. Ezért jelenleg az újabb készítmények egyikével sem kezelhető az epilepsziás kutyák olyan nagy százaléka olyan sikeresen, mint a fenobarbitállal! Ezért a modern nemzetközi szakirodalom kivétel nélkül minden epilepsziás kutya esetében a fenobarbitált javasolja első választású szerként választani. Érdekesség, hogy az amerikai és az angliai epilepsziás kutyák jelentős többségét fenobarbitállal kezelik, míg nálunk egy sajnálatosan elterjedt tévhiten alapján sokan hiszik azt, hogy a fenobarbitál nem hatékony vagy veszélyes. Ez lehet így, de érdemes tudni, hogy a negatív tapasztalatok leginkább a türelmetlenségből, a tulajdonos és az állatorvos együttműködésének hiányából, valamint a rossz diagnosztikai (pl. vérvizsgálat helyett EEG) és kezelési (adagolás, ellenőrző vérvizsgálat hiánya stb.) protokollokból fakadnak.

A fenobarbitál kezelést gyakran egészítjük ki kálium-bromid adagolásával. Emellett azoknál az állatoknál, amelyek általában sorozatban visszatérő (cluster) görcsrohamokban szenvednek és amelyeknél semmilyen kezeléssel sem sikerül a kívánatos javulást elérni, az állatorvos egy további, a rohamok jelentkezésekor a végbélen át (rektálisan) alkalmazható készítményt is ajánlhat.

Az epilepszia gyógyszerei jellemzően lassan halmozódnak fel a hatékony szintre a szervezetben. Megfelelő adagolás esetén a fenobarbitál mintegy 10 nap alatt éri el az optimális terápiás értéket, a kálium-bromid adagolása pedig 2-3 hónap után hozhat csak eredményt. Ekkor a fenobarbitál adagja esetleg csökkenthető. A fenobarbitál adagolása egyedileg és időben is változó, ezért a vérszintjét ajánlott időnként ellenőrizni. Az első ellenőrzést 2 héttel az adagolás megkezdése után, a továbbiakat legalább évente ajánlott elvégeztetni. A beállítás alatt így ellenőrizhető, hogy a kiválasztott adag alkalmazásával elértük-e a gyógyszer kívánatos koncentrációját a vérben, később pedig az is, hogy még mindig fennáll-e a megfelelő vérszint? Ugyanis a máj bontja le, mégpedig idővel általában egyre hatékonyabban, ami elvezethet oda, hogy a jó adagolás ellenére is a szükséges mennyiség alá csökken a szintje.

Mint minden epilepszia elleni gyógyszernek, úgy a fenobarbitálnak is vannak mellékhatásai. A szer adagolásának kezdetén gyakran nő az állatok étvágya és szomjúságérzete. Ez átmeneti, néhány hét után általában mérséklődik, de sok kutya hízik meg idővel a gyógyszer mellékhatásaként. Ez a leggyakoribb szövődmény, ezért ajánlott energiában (zsírokban) szegény diétát biztosítani a számukra. A tartósan, nagy adagban adott fenobarbitál néha nem súlyos, visszafordítható májkárosodás kialakulásához is vezethet és ritkán eltérések alakulnak ki a kezelt kutya vérképében. Ezért a kezelt kutyák fenobarbitál vérszintje mellett a máj állapotát és a vérképet is ajánlott legalább évente ellenőriztetni. Fontos tudni, hogy a mellékhatásokat sokan tévesen túldimenzionálják. A valóságban ugyanis ezek, bár léteznek, nem jelentenek súlyos veszélyt az állatra, ezért a fenobarbitállal sikeresen kezelhető kutyák kórjóslata kitűnő és a várható élettartamuk sem marad el az egészséges állatokétól!

Annak érdekében, hogy a kezelés eredménye jól nyomonkövethető és megítélhető legyen helyes, ha a tulajdonos rohamnaplót vezet, amiben feljegyez a kutya rohamaival kapcsolatos minden fontos részletet.

Azoknál az állatoknál, amelyeknél a fenobarbitál az ajánlott vérszint elérése ellenére sem hozza meg 2 hét alatt a kívánatos javulást, ki lehet próbálni a többi, másodvonalbeli epilepszia elleni készítményt is. Fontos, hogy a fenobarbitál adagolását ilyenkor sem szabad abbahagyni, a hírtelen megszüntetése ugyanis a kutya életébe is kerülhet! Együtt kell adni az új szerrel a megfelelő vérszintet eredményező adagban mindaddig, amíg a kívánt javulás ki nem alakul, majd nagyon lassan, fokozatosan csökkentve a fenobarbitál adagját meg lehet kísérelni elszoktatni tőle a beteget. Ha ennek során újra görcsrohamok lépnek fel, akkor vissza kell térni az eredeti fenobarbitál adaghoz, majd esetleg egy másik másodvonalbeli készítmény együttes adagolásával is lehet próbálkozni.

A kálium-bromiddal is kezelt kutyáknak egyenletes sótartalmú tápra van szükségük. Emellett a körükben némileg nő a hasnyálmirigy-gyulladás és a nyelőcső-tágulat kockázata is.

Az epilepsziának jelenleg még nem létezik elfogadott (megfelelően hatékony, a vizsgálatok vagy a nemzetközi szakirodalom által ajánlott) alternatív kezelése. Azok az állatok, amelyek nem mutatnak javulást az elsődlegesen javasolt fenobarbitál kezelés ellenére, más gyógyszereket is kaphatnak, de nem a fenobarbitál helyett, hanem mellette. Ilyen esetekben a vizsgálatok megismétlésére is szükség lehet. Tisztában kell lenni azzal is, hogy az utóbbi időben modernebbnek kikiáltott egyéb gyógyszerek mindegyikéről vizsgálatokkal bizonyították be, hogy a fenobarbitálnál jóval kevésbé hatékony és/vagy annál sokkal több mellékhatást okoz. Ne kísérletezzen a saját kutyájával!

A megelőzés legfontosabb lehetősége az epilepsziás egyedek kizárása a tenyésztésből. Az epilepsziás szukákat azért is ajánlott ivartalanítani, mert az ivarzás súlyosbíthatja a rohamaikat. Helyes az is, ha az epilepsziás kutyákat nem engedik úszni.

A rohamok alatt csak arra kell vigyázni, hogy a kutya ne sérüljön meg. Felesleges és egyben veszélyes is a kutya szájába nyúlni!

Az epilepsziás kutyák mintegy 70%-a kezelhető sikeresen fenobarbitállal. Az ő esetükben a kórjóslat kitűnő. Ezen állatok várható élettartama gyakorlatilag nem rövidebb az egészségesekénél.

A hosszú és a súlyos (státusz epileptikus), valamint az ismétlődő (cluster) rohamok viszont akár az állat elpusztulásához, maradandó agyi károsodásához is vezetnek, ezért ilyen esetben mindig azonnal állatorvoshoz kell fordulni!

Az ajánlott diagnosztikai protokoll hiányában kezelésbe vett (pl. a fentiek helyett EEG-vel "diagnosztizált") és a nem megfelelően (vagyis elsőként nem fenobarbitállal) kezelt állatok kórjóslata rossz.