|
Lyme-kór
A Lyme-kór vagy borrelliózis az ember és az emlősállatok Ixodes kullancsok által terjesztett baktérium okozta megbetegedése. A betegség mintegy 100 éve ismert Európában, nevét egy amerikai városról kapta. Közép-Európa a világ egyik legfertőzöttebb területe. Magyarországon évente mintegy 10000 friss emberi fertőzés történik. A betegség hazánk területén nem egyenletesen oszlik el, hanem bizonyos területeken gyakoribb, mint máshol. A fővárosban és környékén, különösen a Budai hegyekben, a Balaton-felvidéken és egyes nyugat-magyarországi területeken nagyon gyakran fordul elő. A megbetegedések a kullancs aktivitási időszakában gyakoribbak, ezért a legtöbb eset a májustól novemberig terjedő időszakban jelentkezik. A Lyme-kórra az ember a legfogékonyabb, a háziállataink közül viszont a leggyakrabban a kutyák betegednek meg, de olykor más állatfajokban, így lovakban és macskákban is előfordul. Nem található különbség az egyes kutyafajták vagy a nemek vonatkozásában, de a többet sétáltatott, erdőt járó és a fiatal kutyákban gyakrabban fordul elő, mint az otthonülőkben és az idősekben. A kórokozóval megfertőződött ebeknek csupán 5%-a betegszik meg. A terület fertőzöttségének megfelelően az egyes területeken a kutyapopuláció fertőzöttsége is nagyon eltérő lehet, az utóbbi 5%-tól akár 80%-ig terjedhet, vagyis a legfertőzöttebb területeken a kutyák akár 4%-a is megbetegedhet Lyme-kórban, ami nagyban növeli a betegség jelentőségét. A Lyme-kór bizonyos kutyafajtákban gyakrabban okoz veseelváltozásokat, mint másokban. Leggyakrabban a labrador és a golden retrieverek, valamint a Sheltiek érintettek. A Lyme-kórt egy spirochéta (vagyis egy spirális, csavarhúzóra emlékeztető testű) baktérium, a Borrelia burgdorferi okozza. Ezt hazánkban a közönséges kullancs, az Ixodes ricinus terjeszti. A kullancsra viszonylag nagy test és a sötétbarna, csaknem fekete színű háti pajzs a jellemző. A Borrelia burgdorferi egy különleges túlélési mechanizmussal rendelkező baktérium faj. Képes a szélsőséges körülményeket is átélni, így apró cisztává tud alakulni a felvétele után a kullancs emésztőrendszerében, majd visszaváltozni, amikor kedvezőre változnak a körülmények, vagyis a kullancs elkezd vért szívni a következő gazdából. Ahhoz, hogy a kullancs továbbadhassa a fertőzést, annak vissza kell változnia a spirochéta alakba, így a fertőzéshez legalább 24-48 órás vérszívás szükséges. A betegséget terjesztő Ixodes ricinus kullancs a nedves környezetet kedveli. Emiatt leggyakrabban a vastag avarral vagy aljnövényzettel rendelkező lombhullató erdőkben, cserjésekben és lápos vidékeken fordul elő, de megtalálható a legelőkön és a városi parkokban is. A kullancsnak három gazdára van szüksége ahhoz, hogy végbemenjen a teljes fejlődési ciklusa. Lárvái csaknem ugyanúgy néznek ki, mint a kifejlett kullancsok, de csupán 3 pár lábuk van és 1 mm-nél is kisebbek. Kisemlősökön, gyíkokon és énekesmadarakon szívnak vért, majd az első gazdát elhagyva a talajon vedlenek nimfává. A nimfák a már felsorolt gazdák mellett emberekben és nagyobb emlősökön, így kutyákon is élősködhetnek. Ezeket nem könnyű észrevenni, hiszen a testük csupán 1,5 mm-es. A talajon vedlő nimfákból kialakuló kifejlett hím kullancsok 2,5 mm hosszúak és testüket páncél fedi, így csak korlátozott mennyiségű vért képesek felvenni. A nőstények teste a vérszívás előtt mintegy 3,5 mm-es. Csupán kis háti pajzsuk van, így az 5-7 napig tartó vérszívás során nagyon sok vért képesek a végleges gazdából felvenni és tágulékony testükben elraktározni. Közben vízáteresztő bőrük segítségével a víz nagy részét elpárologtatják, így valójában egy sűrű vérkoncentrátumot tárolnak csupán. Szívhatnak vért bármely közepes vagy nagyobb testű emlősből, madarakból és az emberből is. A nőstények és a hímek a végleges gazdán párzanak és a nőstények a vérszívás befejeztével a talajon teszik le a petéiket. A Borreliák fenntartó gazdái a kisrágcsálók, amelyek hosszú ideig tünetmentesen hordozhatják a kórokozót, így azokat a rajtuk élősködő kullancslárvák és a nimfák is felvehetik. Kutyából a nimfák 4 napig, a kifejlett nőstények ennél hosszabb ideig szívnak vért, ezért mindkét alak vérszívása okozhat fertőzést. Amikor a kullancs vérszívásba kezd, a Borreliák a kullancs középbelében ciszta formában tartózkodnak. A vér stimuláló hatására visszaalakulnak spirochétává, osztódnak és a kullancs nyálmirigyei felé vándorolnak. Innen kerülnek 24-48 óra után befecskendezésre a gazda (vagyis az áldozat, esetünkben a kutya) bőrébe. A Borrelia a fertőzés helyén tovább szaporodik, majd a környező szövetekbe vándorol. Ez a baktérium nagyon lassan szaporodik, 12 óra kell ahhoz, hogy osztódjon. Hetek alatt jut el a legközelebbi izületekig és a kutya más szöveteibe. A többi izületbe ennél is később. A legtöbb érintett kutya tartósan, egész életében fertőzött marad. A gyakorlatban nagyon kicsi az esélye annak, hogy az ilyen hordozó kutyák fertőzzék meg a tulajdonosukat, ennél sokkal valószínűbb, hogy a kutya és az ember ugyanabból a forrásból fertőződött. Arra sincs lehetőség, hogy a kutyán vért szívó kullancs emberre menjen át, ugyanis ha egy kullancs már elkezdett vért szívni, nem tudja azt abbahagyni. Ezért a kutyák az emberi megbetegedésekben nem játszanak érdemleges szerepet, sokkal inkább "őrszemként" tartjuk számon őket, vagyis olyan fajként, aminek a fertőzöttsége ráirányíthatja az együtt élő személyek esetleges érintettségére a figyelmet. Jelenleg nincs bizonyíték arra sem, hogy a fertőzött szukák az utódaiknak átadnák a kórokozót, ezért az ő megelőző kezelésüknek nincs haszna. A klinikai tünetek, ha egyáltalán kialakulnak, leggyakrabban a fertőzött kullancs vérszívása után 2-5 hónappal jelentkeznek. Emberekben a betegség három fázisa különíthető el. Az első a vándorló bőrpír, később különböző heveny izületi, keringési és idegrendszeri tünetek, végül az idült elváltozások kialakulása a jellemző. Kutyában ez a tagozódás nem tapasztalható. Bőrpír egyáltalán nincs. A legjellemzőbb tünet a visszatérő, sántasággal járó heveny vagy félheveny izületgyulladás. Ez általában a korábban észlelt kullancs vérszívási helyéhez közelebbi izületeket, elsősorban az elülső lábtőizületet és a csánkizületet érinti. Az izületgyulladáshoz olykor láz, étvágytalanság és elesettség is társul. A sántaság időtartama alatt egy vagy akár több izület is duzzadt, meleg és tapintásra fájdalmas. Ilyenkor a testtájéki nyirokcsomó is megduzzadhat. Jellemző az izületgyulladásra, hogy néhány napos antibiotikum kezelés hatására, máskor magától is elmúlik, majd visszatérhet és ilyenkor olykor másik izületet vagy izületeket érint. A keringési és idegrendszeri tünetek kutyában extrém ritkák. Az előbbi leginkább szív ingerületvezetési zavar formájában jelentkezik, az idegrendszeri tünetek közül pedig görcsrohamok, agresszió és tompaság fordulhat elő. A vesék megbetegedése valamivel gyakoribb következmény. Ilyenkor immunkomplexek károsítják a kutya veséit, ami fehérjevizeléssel és előrehaladott esetben végzetes kimenetelű veseelégtelenséggel is járhat. A súlyos vesekárosodás általában étvágytalansággal és hányással jelentkezik. Néha előfordul olyan eset is, amikor a kutya nem mutat semmilyen klinikai tünetet, amíg a veseelégtelenség meg nem jelenik. A fertőzött kutyák 95%-a klinikai értelemben tünetmentes hordozó. Azonban ez sem tekinthető feltétlenül problémamentesnek. A Borreliák és az ellenanyagok összekapcsolódásából ilyenkor is immunkomplexek keletkeznek. Alapvetően ezek a felelősek a fenti klinikai tünetek, vagyis az izületgyulladások, a szív- és idegrendszeri elváltozások valamint a veseproblémák kialakulásáért, s ez a látszólag egészséges állatokban is bekövetkezhet, ha nem is éri el azt a szintet, ami a klinikai tünetek kialakulásához szükséges. Jelenleg nem rendelkezünk olyan rutin diagnosztikai támponttal, ami egyértelműen alátámaszthatná, hogy a kutya Lyme-kórban szenved. A beteg állatok vér- és vizeletvizsgálata ugyanis nem tár fel jellemző elváltozásokat. Alkalmanként a spirocétákat meg lehet találni ugyan Giemsa-eljárással megfestett vérkenetekben, de ez véletlenszerű. Ezért minden esetben olyan kiegészítő vizsgálatokat kell igénybe venni, amelyek a kórokozó ellen termelődött ellenanyagokat vagy magát a kórokozót mutatják ki. Mivel azonban sok a tünetmentes hordozó, ezért legalább négy feltétele van annak, hogy a Lyme-kórt biztosan diagnosztizálhassunk:
Ezek bármelyikének hiánya megkérdőjelezi, hogy a diagnózis helyes volt. A betegség diagnosztikáját bonyolítja, hogy a hasonló tünettan alapján számtalan más kórképet kell kizárni, mint a traumatikus elváltozásokat, a szeptikus izületgyulladást, a degeneratív izületi elváltozásokat, az autóimmun betegségeket (pl. SLE, rheumatoid arthritisz), a panosztitiszt, a polymyozitiszt, az oszteomyelitiszt és a daganatokat. A kórokozó ellen termelődött ellenanyagok 4-6 héttel a fertőződés után jelennek meg, de nem csak a betegekben, hanem a tünetmentes hordozókban is. Az ellenanyag színt a kezeletlen állatokban néhány hónapig nő, majd csaknem 2 évig kimutatható marad. Csak akkor csökken a kimutathatóság alá, ha közben nem történik újrafertőződés, de az is előfordul, hogy újrafertőzés nélkül is évekig fennmarad. A legspecifikusabb szerológiai eljárás az ún. Western blot, azonban mennyiségi (titer) vizsgálatra az ELISA az alkalmasabb. Az előbbi képes a vakcinázott állatokat is elkülöníteni a természetesen fertőzöttektől, az utóbbi viszont alkalmasabb a savópárok vizsgálatára, ami segítheti a diagnosztikát és a gyógykezelés megítélését. A legbiztosabb diagnosztikai eljárások magára a kórokozó kimutatására irányulnak, de az nagyon nehezen tenyészthető. Ezért újabban a polymerase chain reaction, vagyis közismert rövidítésével a PCR vizsgálat került előtérbe, ami a Borrelia burgdorferi DNS-ét mutatja ki. Ez az eljárás nagyon specifikus és érzékeny is, de a pozitív lelet önmagában nem elegendő a Lyme-kór diagnózis felállítására és a negatív lelet alapján sem lehet a betegséget kizárni. A veseelégtelenséggel járó esetek vizelet- és vérvizsgálattal deríthetőek fel és vesebiopsziás minta szövettani vizsgálatával igazolhatóak. A beteg kutyák célzott antibiotikum kezelése gyors gyógyulást eredményez. Ha 3 nap után sincs javulás, az megkérdőjelezi a diagnózist. A jól reagáló állatok kezelését legalább 3-4 héten keresztül folytatni kell. Az antibiotikum kezelés csökkenti a kórokozók számát a szervezetben és vele az ellenanyagok mennyisége is csökken. A vesék megbetegedése esetén szükség lehet más gyógyszerek (pl. ACE-gátlók, omega-3 zsírsavak, folyadákpótlás) alkalmazására is. A glükokortikoidok használata még a gyógyult betegeken is kerülendő, mert az a betegség ismételt fellángolásához vezethet. A gyógyulást ismételt szerológiai vizsgálattal lehet ellenőrizni. A vesebeteg kutyákat később is rendszeresen monitorozni kell időszakos vér- és vizeletvizsgálatokkal. A Lyme-kór megelőzésére elvileg több lehetőség is kínálkozik:
A leghatékonyabb, ha a fenti módszereket kombinációját alkalmazzák. Az időben diagnosztizált és megfelelően kezelt, szövődménymentes megbetegedések kórjóslata kedvező. Kutyákban az emberéhez hasonló terápia-rezisztens idült izületgyulladást nem észleltek. Veseelégtelenség kialakulása esetén a prognózis kedvezőtlen. |
|